open-bible

Bibliaiskolai hívogató

Akiket jobban is érdekel…

Gyülekezetünkben évek óta folyik csendesen a gyülekezeti bibliaiskola havi rendszerességű találkozása, ahol a Bibliáról, egyháztörténetről és hitbeli-teológiai kérdésekről beszélgetünk. Nem titkolt célja a bibliaiskolának, hogy mélyítse hitünket és annak bőségesebb ismereteken nyugvó alapot adjon – de lehetőleg lazított, mindenki számára érdekes és egyben “szórakoztató” formában.

Ősszel a keresztény felekezetek jobb megismerését, mai problémáit és közeledését vizsgáltuk meg közelebbről, tavasszal pedig az egyház történetéből nézzük meg, hogy mikor milyen hangsúllyal gondolkodtak és beszéltek Istenről, milyen “istenképeket” írtak le vagy éppen festettek meg, s vajon milyen hitbeli gazdagodást élhetünk meg mi is ezek megismerésével, amit az évszázadok már talán el is mostak az egyházak életéből. S talán még önmagunkat is jobban megérthetjük ezen az úton.

Egyik korán érkező énekkaros testvérünk “ajánlásával” zárom a hívogatást: “Ez sokkal jobb volt, mint amire gondoltam.” Szeretettel hívunk bekapcsolódásra mindenkit, akinek havonta egy alkalmat megér, hogy jobban megismerje hite, hitünk alapjait, lehetőségeit!

Dr. Korányi András